.

.

szombat, szeptember 03, 2016

Prológus

Sziasztok!
Eljött ez a nap is, meghoztam a prológust. 
Rettentően boldog vagyok a 6 feliratkozó miatt, és a megtekintések miatt, amelyet már most kapott a blog. Nagyon köszönöm! <3
Mit is mondhatnék még? Jó olvasást!
Yana











„Heaven's gone, the battle's won I had to say goodbye”(BVB - Goodbye Agony)




Szikrázó napsütés ragyogja be Dover városát, a mellette elterülő kisebb kiterjedésű erdőket s nagyobbnál nagyobb mezőket. Ritka az ilyen napsütéses időjárás a kikötővárosban és környékén. Az év nagy részében szürke felhők borítják el az eget s változtatják komorrá a hangulatot.
A szántóföldeket több keskeny, valamint néhány kanyargósabb út szeli ketté, amely a betondzsungelből vezet ki, vissza a természetbe. Kevesen használják ezeket az utakat, mióta megépült a londoni sztrádához kapcsolódó autópálya. Akik azonban mégis igénybe veszik, legtöbbször a városi nyüzsgés elől menekülnek a békét és nyugalmat adó falvakba.
A légkör békés és nyugodt. A farmokon folyik a munka, a falvakba turisták járkálnak vagy pihennek biztonságot adó lakóházakban. Ám a Coombe Rd-on egy éjfekete színű Ford Mustang száguld végig, sofőrje pedig profi autóversenyzőket megszégyenítő módon manőverezik egy-egy élesebb kanyarban.
Menekül, méghozzá egy sötét furgon elől, amely Dovertől idáig üldözte.
Nem látni be az üldöző járműbe, mivel ablakai sötétítettek, azonban a Mustangban ülő két utas, egy anya és lánya, mégis tudják, hogy ki van a nyomukban, pontosabban, ki küldte az elvetemült sofőrt.
A két nő szorosan egymásba kapaszkodik, közben hátra-hátrapillant. Míg a lány sötétbarna haját laza kontyban fogta össze, addig anyja sötét fürtjeit hagyta göndören vállára omlani, ezzel keretezve csaknem hibátlan arcát, amelyen most aggódalom és félelem tükröződik.
A fiatal sofőr, aki talán alig lehet huszonhat éves, ujjaival fekete félhosszú hajába túr, hogy a szemét megszabadítsa az abba lógó kósza tincsektől. Orrában és alsó ajkának bal oldalán piercing díszeleg, nyakát pedig tetoválások tarkítják. Öltönyt visel, nyakkendőjét kissé meglazítja idegeségében, majd a sebességváltóra teszi kezét, s keményebben a gázba tapos.
Arcának markáns vonalai egy csepp félelemről sem tanúskodnak. Tekintete hatalmas dühtől ég, egész testét átjárja az adrenalin. Győztesnek érzi magát. Tudja, ha most elkapják Őket, életének abban a pillanatban vége szakadna, és ezt nem engedheti meg.
A furgon egyre jobban közeledik, hiába hajt a férfi egyre gyorsabban. Egy élesebb kanyarban becsúsztatja az autót, ekkor a furgon gyorsítani kezd, s egyenesen a Mustangba rohan, amely pörögve szántja tovább az utat, míg végül egy fának csapódik.
Mindent üvegszilánkok és autóalkatrészek a borítanak. A furgon egy pillanatra megáll a roncs mellett, aztán tovább hajt.
Benzinszag terjeng a levegőben, majd a jármű motorja lángra kap. A sofőr eszméletét visszanyerve azonnal cselekszik, amint megpillantja a kigyulladt motort. Biztonsági övét elvágja egy késsel, amelyet mindig magánál tart, majd az ajtót kirúgva kimászik az autóból. Ekkora már mindent ellep a sűrű fekete füst.
A férfi köhögve kirángatja a hátsó ajtót, ahol a fiatal lány ül vérző fejjel.
– Előbb anyut – suttogja rekedten, minden erejét összeszedve, mire a férfi vet egy pillantást az említett nőre. Arca eltorzult az ütés és a vér hatására, eszméletét elvesztette, talán már el is távozott az élők közül, mivel az autó az ő oldalán csapódott a fának.
A férfi habozás nélkül kiszabadítja a lányt, aztán karjaiba kapva minél messzebbre próbálja vinni a lángoló autótól, ám az hirtelen felrobban, s ezzel a földre taszítja a két fiatalt.

Szirénák hangja szakítja meg a békés útszakasz csendjét, ahogyan a baleset helyszínére igyekszik a rendőrség.
Egy névtelen betelefonáló informálta a kapitányságot a mentőkkel és a tűzoltókkal együtt a balesetről, és a feltehető áldozatok számáról. Azonban mire odaérnek, a fiatal férfinak nyoma sincs, csak a lányt találják meg az aszfalton feküdve, és az ekkor már halott édesanyját. A lány sérüléseit azonnal ellátják, majd rohammentővel kórházba szállítják, ahol gépekre kötve tartják életben.
















4 megjegyzés:

  1. OMG!:O
    Szóhoz sem jutok. Először is, a fogalmazásodtól el vagyok ájulva. Nagyon tetszik, ahogy a szavakkal bánsz. Olyan pontossággal írtál erről a helyről, hogy láttam magam előtt az egészet.
    Aztán arról már ne is beszéljünk, mennyire megleptél az eseményekkel. Mikor először olvastam a fülszöveget, azt gondoltam, egy sima -már eléggé sablonos- autóbaleset lesz a sztoriban, de szerencsére nem ez történt. Kíváncsi vagyok, miért üldözték a pórul járt lánykát és anyukáját, na meg az sem hagy nyugodni, hogy vajon miért menekült el a titokzatos sofőrjük.
    Szóval, nagyon várom a következő részeket!❤

    VálaszTörlés
  2. Örülök neki, hogy ennyire tetszett :) Igyekeztem minél valósághűbben fogalmazni, úgy látom sikerült.
    Ebben a történetben minden okkal történik, és majd a megfelelő pillanatban kiderül minden :)
    Yana

    VálaszTörlés
  3. Először is hatalmas pacsi és piros pont Andyért:D Másrészt pedig biztos, hogy lesz legalább egy állandó olvasód:) Nagyon tetszik eddig a történet és kíváncsi vagyok rá. Valamint örülök, hogy nem oldalakat írtál, mert egyszerűen nem vagyok képes hosszú szövegeket végigolvasni:D
    Szóval csak így tovább^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon feldobtátok a napomat:)
      Andy muszáj volt. Hatalmas szerelmem.
      Yana

      Törlés